Közeleg a határidő: módszerek a kötelező törzstőke-emelés teljesítésére

    Március 15-ig minden korlátolt felelősségű társaságnak meg kell felelnie az új Polgári Törvénykönyv tőkeminimumra vonatkozó szabályainak, amely a korábbi 500 ezer forint helyett három millió forintban határozza meg a cég minimális törzstőkéjét, azaz a vállalkozás alapító okiratában jegyzett tőkéjét. Az új szabályozás miatt több százezer cégnek kellett közel hatszorosára emelnie tőkéjét az elmúlt két évben, az a cég pedig, amelyik nem tudja ezt teljesíteni a márciusi határidőig, komoly szankciókra számíthat.
Az OTP Business szakértői szerint azonban a törzstőke-emelés minél hamarabbi teljesítése nem csak a várható szankciók miatt fontos, hanem a cég hitelképessége szempontjából is, ugyanis ha egy Kft. cégkivonatában nincs bejegyezve a megemelt törzstőke, az a hitelszerződés meghosszabbítását is akadályozhatja. A kötelező tőkeemelés több módon is teljesíthető, még akkor is, ha a tulajdonosok nem rendelkeznek elegendő tőkeerővel. Ebben az esetben megoldást jelenthet a cégforma átalakítása, illetve egy másik céggel való egyesülés.
A meglévő törzstőke kiegészítése egyrészt történhet készpénzbefizetéssel, amikor is a hiányzó összeget a társaság tagjai fizetik be. Történhet azonban úgy is, hogy új tagot vonnak be a cégbe, és az ő anyagi hozzájárulásával emelik meg a törzstőkét. A készpénzbefizetésnél lehetőség van részletfizetésre is, ebben az esetben azonban a hiányzó tőke bekerül a cég könyvelésébe, és addig nem kerülhet sor osztalékfizetésre, amíg ez az összeg kiegyenlítésre nem kerül.
A tőkeemelés továbbá történhet a tagok nem pénzbeli hozzájárulásával, azaz apportjával is. Az apport alapja lehet tárgyi eszköz, ingatlan, ingóság, illetve a tagot illető, értékkel bíró jog is, például bérleti jog, egyes szerzői jogok, vagy a tagot illető követelés. Ilyen követelés lehet a korábban a tag által nyújtott tagi kölcsön, ebben az esetben a cég egyik tagja hitelezi a hiányzó összeget a cégnek, így annak nem kell külső forrásokat igénybe vennie.
A törzstőke-emelésre a cég vagyona is használható, ennek forrása lehet bármilyen törzstőkén felüli vagyon, például a szabad eredménytartalék, tőketartalék vagy az adott évi mérleg szerinti eredmény is. Ebben az esetben azonban a cégnek meg kell felelnie a saját tőke követelményeinek is, miután a társaság saját tőkéjének összege nem csökkenhet a felemelt törzstőke 50 százaléka alá. Saját tőkeként a mérlegben csak olyan tőkerészt lehet kimutatni, amelyet a tulajdonos bocsátott a vállalkozás rendelkezésére, vagy a tulajdonosok az adózott eredményből hagytak a vállalkozásnál.
További megoldások állnak a kft-k rendelkezésére akkor is, ha az nem rendelkezik elegendő forrással a tőkekövetelmények teljesítéséhez. A cég ebben az esetben dönthet arról, hogy átalakul egy olyan formába, amelyre nem vonatkozik a minimális tőkekövetelmény, mint például a betéti társaságra, vagy éppen a közkereseti társaságra, de lehetőség van egy másik céggel való egyesülésre is.

– Sz-Sz-B Megyei Kereskedelmi és Iparkamara –