Budapest, 2015. december 26., szombat (MTI) – A magyar fiatalok gyorsan reagálnak az új trendekre, az online vásárlás térhódítására, s egyre fiatalabb korban kezdenek el az interneten vásárolni – közölte a K&H az MTI-vel.
A K&H elemzéséből kiderül az is, hogy az e-kereskedelemben már egyre több napi fogyasztási cikket is vesznek, és a felnőttek mellett fokozatosan megjelenik a fiatalabb generáció: a 15-29 év közöttiek fele tájékozódik az interneten élelmiszer, vegyi áru és kozmetikai termékekről. A tájékozódás fázisától pedig nagyon sokan eljutnak a vásárlásig, amit mutat az is, hogy a magyar fiatalok 87 százaléka már vásárolt a weben, 54 százaléka pedig rendszeresen bankol interneten.
Az adatok szerint 2014-ben volt tapasztalható először ugrásszerű növekedés az interneten keresztül intézett tranzakciók arányában, és az idén is folyamatosan emelkedik az ilyen ügyletek száma: a statisztikák szerint tavaly az online vásárlók száma elérte a 3,4 milliót Magyarországon, ami a rendszeresen internetezők 72 százaléka.
A bank azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy a körültekintő és minden szempontból biztonságos vásárláshoz nem elég csak az internet és a technológia ismerete, szükség van hozzá az alapvető pénzügyi ismeretekre. Közölték, bár már sok kiskamasz rendelkezik folyószámlával, bankkártyával és okos eszközökkel, még híján van a megfelelő tapasztalatoknak és az információknak ahhoz, hogy felelős fogyasztóként vásároljon. Nekik ad támogatást a K&H egyik pénzügyi programja.
– MTI –