Budapest, 2016. január 1., péntek (MTI) – Áder János köztársasági elnök televíziós újévi köszöntője 2016 első perceiben hangzott el. Az alábbiakban közöljük az elnöki köszöntő teljes szövegét.
Békés új évet, Nagyvilág, nyugodt új évet, Európa, sikeres új évet, Magyarország, boldog új évet, Magyarok!
Kedves Honfitársaim!
Ezekben az újévet köszöntő első percekben a személyes jókívánságok mellett mindannyiunknak az lehet a legfőbb közös kívánsága, hogy legyen békés a világunk.
A mögöttünk hagyott év megannyi eseménye arra int minket, hogy nincs nagyobb kincs annál, mintha biztonságban tudhatjuk országunkat, szeretteinket, családunkat.
Egy évvel ezelőtt – amikor az újévi jókívánságokat fogalmaztuk meg – senki sem tudhatta, hogy a 2015-ös esztendő milyen meglepetéseket tartogat számunkra.
Nem gondoltuk, hogy Európa – az év nagy részében – egy elhúzódó migrációs válsággal küszködik majd. Nem gondoltuk, hogy Magyarországnak is olyan kihívásokkal kell szembesülnie, amilyenekre évtizedek óta nem volt példa.
És nem gondoltuk azt sem, hogy Franciaország fővárosa egy hónapon belül kétszer is szimbolikus színhellyé válik. Először az esztelen terroré. Majd – egy sikeres klímakonferenciát követően – a teremtett világért való felelősségé.
Régen álltunk úgy az új esztendő kapujában, hogy ennyire bizonytalannak érezzük az előttünk álló évet. Mára eljutottunk oda, hogy amikor fiaink és lányaink idegen országban tanulnak vagy munkát vállalnak, nem az a legfontosabb, hogy megtalálják számításukat. Vagy amikor barátaink külföldi tájakat indulnak felkeresni, nem az a legfontosabb, hogy milyen élményekkel gazdagodnak.
Egyetlen dolog fontos számunkra: hogy épségben viszontlássuk őket.
Tisztelt Honfitársaim!
Mi az, ami egy szorongással teli időszakban segítséget nyújthat nekünk? Mi az, amire bizton támaszkodhatunk?
Legyen az új év erőforrása a karácsony – a szeretet ünnepe! Az együtt eltöltött békés órák, a meghitt családi beszélgetések, az éjszakába nyúló közös játékok a gyermekekkel, az örömteli találkozások rokonokkal, barátokkal.
Igen, a karácsony! Miért ne vihetnénk magunkkal ezt az élményt egész évre? A karácsony miért ne adhatna erőt az előttünk álló hónapokban?
Miért ne hallanánk meg Szent Pál apostol közel kétezer éves tanítását a szeretetről?
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gőgösködik,
Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,
Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.
Mindent eltűr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha el nem múlik.
Tisztelt Honfitársaim!
Csakis tőlünk függ, hogy újévi jókívánságainkat kiegészítjük-e azzal, hogy megértéssel fordulunk bajba jutott honfitársaink felé, hogy segítő szándékkal fordulunk a rászorultakhoz, fogyatékkal élőkhöz, hogy jóakarattal fordulunk útkereső, az élet dolgaiban nehezen eligazodó honfitársainkhoz, és hogy alázattal fordulunk természeti környezetünkhöz.
Legyen 2016-os cselekedeteink vezérlő elve a megértés, a segítő szándék, a jóakarat és az alázat. És legyen a mi iránytűnk: a szeretet.
Békés új évet, Nagyvilág! Nyugodt új évet, Európa! Sikeres új évet, Magyarország! Boldog új évet, Magyarok!
– MTI –